A Roma megsemmisítő, 7:1-es vereséget mért a Gentre az Európa Liga harmadik selejtező körének visszavágóján, melyen a Roma csapatkapitánya maga 3 gólt vállalt a 7-ből.
"Totti az a játékos. Hihetetlen technikai tudással rendelkezik, mellyel bármikor képes eldönteni, megváltoztatni a meccset, akár szabadrúgásból, akár akcióból. Egyszerűen fantasztikus. Persze egyértelmű, nagy segítség volt, hogy a Gent emberhátrányba került még a félidő előtt, de a csapat nagyon koncentráltan ment ki a második félidőre. Meggyőződésem, hogy a szerencsés körülmények ellenére is nyerni tudtunk volna."- nyilatkozta a meccs után Spalletti.
A mérkőzés után a meccs hőse is nyilatkozott. "Az a fontos, hogy továbbjutottunk. Nem volt könnyű meccs, hiszen a Gent nagyon motívált volt az elején. Innentől menetelhetünk tovább a kupában, habár még nagyon hosszú út áll előttünk. Remélem, hogy az idei nagyon sikeres szezon lesz, igaz nekem nem lesz könnyű ezt a gól átlagot hoznom. Ez egyszerűen emberileg lehetetlen. Örülök neki, hogy jól sikerült a szezonkezdet számomra, egyedül amiatt vagyok szomorú, hogy Alberto Aquilani távozott a csapattól. Sok sikert kívánok neki és remélem, hogy szép sikereket ér el Angliában. Bízom benne, hogy a sérüléséből is mihamarabb felépül."- nyilatkozta Totti.
kommentek