Lezárul az átigazolási időszak téli epizódja. Igazság szerint nem vitte túlzásba az erősítés Sabatini. Ennek két oka lehet, nincs pénz, vagy elégedettek a mostani kerettel-eredményekkel. Mindkét eset roppant siralmas. Ezzel szemben a tabellán az AS Roma előtt elhelyezkedő csapatok mind aktívabbak voltak a téli mercaton. Nem is tudom meg kell-e ezen egyáltalán lepődni.
Szépen sorra vesszük az említésre érdemes igazolásokat a felső házban, aztán megpróbálunk egy sort okoskodni az esti bajnoki kapcsán. És van egy érdekes sztorink Stekelenburg londoni repülőútjáról.
A tabellán ideiglenesen -reményeink szerint- előttünk tanyázó Catania nem erősített. Minek is tette volna, magasan túlteljesíti az elvárásokat a szicíliai csapat. Emiatt külön gratulálunk nekik. Előttük a Fiorentina tanyázik, Montellaék húztak egy bátrat, és a sérült Rossi játékjogát megvásárolták. Az apró termetű olasz gólvágó hamarosan bevethető lesz, bár azt nehezen tudjuk megítélni formáját mikor nyeri vissza, mindenképpen ütős lesz a Rossi-Jovetic-Toni támadó trió. Ezen kívül sikerült Momo Sissokot visszacsábítani Olaszországba, ezzel mindenképpen erősödik a középpálya védekező része. Illetve garantál a mérkőzésenként legtöbb labdát szerző játékos személye. További igazolások még: Larrondo, Wolski, Compper.
Következik a Milan, na Berlusconi papa sem tétlenkedett, és igencsak erősített a foghíjas Milanon. Legnagyobb fogásként Balottelit kell említeni, aki ugyan balhés srác, lehet Allegri foga bele is törik majd a megregulázásába, viszont mindannyian emlékszünk pont az EB-n mutatott produkciójára. Jött az északiak védelmébe Zaccardo, aki talán játszott már jobb formában is életében, de egy rutinos védő mindig jól jön. Illetve Constant másik felét szintén kifizették. Szép munka miniszter úr!
Az Inter szintén a lovak közé csapott. Bár nem Rocchival, aki igencsak áruló ruhába bújt – de most ezt ne is feszegessük. Viszont Kuzmanovic, Schelotto, Kovacic, Carrizo árát ki kellett fizesse Moratti. Kell az erősítés, mert az Inter a mutatott játékkal ellentétben meglepően sok pontot szerez és meglepően előkelő pozícióban várja a tavaszi folytatást.
A Lazio sem foglalkozott az erősítéssel -hasonlóan a Cataniahoz-, hiszen az elvárhatótól messze jobban teljesít. Kíváncsian várjuk az örök rivális meddig bírja szuflával, és hol végezhet az idény végén. Véleményünk szerint jóval hátrébb.
Végül pedig jöjjön a két bajnokaspiráns. Mind a Napoli, mind a Juve mozgolódott az átigazolási piacon. A nápolyiak nem térnek le a jól bevált, megszokott útról, igazolják a megfigyelőik szerint megfelelő játékosokat és próbálnak egy többfrontos harcra is alkalmas, masszív csapatot, nem feltétlenül sztárokból felépíteni. Igenis jól csinálják, kiváló alátámasztása ennek az évek óta nyújtott, kiegyensúlyozottan jó szereplésük. A téli szerzemények: Armero, Calaio, Rolando, Radosevic. Még a Juventus csatárgondjait rutinnal próbálja orvosolni, legnagyobb húzásuk a reaktivált Anelka, illetve a Spanyolországból csak nyáron érkező Llorente. Jól gondolkodnak Torinóban, fél idényre még jó lehet a rutinos francia, nyártól pedig jöhet a legjobb korban lévő spanyol gólfelelős. Kíváncsian várjuk beválhat-e a húzás. Keret bővítés céljából érkezett még: Peluso, Cevallos. Nem rossz névsor.
Az AS Roma leigazolta Torosidist! Pont. Hogy ez mire lesz elég, nagyjából sejthető. Semmire. Európa Ligára, de az Olasz Kupán keresztül. Ennyi.
Mégis mit várhatunk egy olyan klubtól, aki az átigazolásait a következőképpen intézi. Stekelenburg megegyezett a Fulhammel, már meg is vásárolta repülőjegyét Londonban, sőt fel szállt a géppel, amikor kiderült a Roma visszafújja az átigazolását, mivel nem tudtak megyezeni Viviano megvásárlásról. 2013 januárjának utolsó napján Stekelenburg elrepült Londonba, hogy onnan visszarepülhessen az olasz fővárosba. Azért ezt milyen már? Ráadásul ezzel biztosan ad Zemannak egy újabb lehetőséget a mellőzésre, hiszen tegnap ment, ma jött este pedig bajnoki... szólva szinte borítékolható, hogy újra az uruguayi kap lehetőséget a kapuban. Köszi.
kommentek