Nem kellett csalódnunk, a két védelem kiváló meccsé tette a forduló rangadóját. A hazai fal Patót, a vendégeké Vucsinicset volt képtelen feltartóztatni, de igazából semmi meglepő nem történt, nagyjából mindenki azt hozta, amit előzetesen a szurkolók nagy része várt.
Totti hiányzott, Beckhamnek tényleg nincs igazán helye a Milanban, egy középhátvédnek annál inkább lenne, Baptista és Seedorf siralmas játéka között csak annyi volt a különbség, hogy a holland egyébként jó játékos, és akadt két védő, aki a kifejezetten csúnya emlékek között fogja számon tartani a meccset. A hazaiaktól Mexés csinált másfél méter előnyből három méter hátrányt egy harmincméteres sprint alatt Patóval szemben, a vendégektől pedig Jankulovskinak kell elszámolnia azzal, hogy megkajálta az óvodacselt a saját ötösén.
A Milan egyébként azért nem érdemelt győzelmet, mert Pato kivételével egyetlen játékosa sem mutatott eleget ehhez, a Roma pedig azért nem, mert még egy olyan Milant sem bírt a kapujához szegezni, amelynek komplett fedezetsora szabadnapot vett ki. A döntetlen tehát igazságos, viszont egyiküknek sem jó semmire, a Roma ugyanis akár egészen közel lopódzhatott volna, a Milan pedig csak a szerencséjének köszönheti, hogy nem előzték meg a dobogón.
Más célokért küzd a két csapat, pedig a rangadón is látszott, hogy nincs közöttük nagy különbség, ami elsősorban a Milannak rossz hír, mert ha nagyon sürgősen nem szereznek megbízható védőket, akkor nemcsak a nagy tervek mennek füstbe, de ez sokkal korábban megtörténik, mint arra számítani lehetett. A meccs végén megfogalmazódott egy olyan gondolat, hogy igazából mindketten jobban akartak nem kikapni, mint nyerni, így csak annyit raktározunk el a 18. forduló rangadójából, hogy láthattuk David Beckhamet játszani a Serie A-ban – igaz, jobbhátvédet.
Luciano Spalletti szerint a Roma megfizette az árát annak, hogy átadta a kezdeményezést a Milannak.
"A vezetés elherdálása és a gyors bekapott gólt követően a csapat könnyedén elveszíthette volna a fejét. Ennek ellenére mi nyugodtak és kiegyensúlyozottak maradtunk."- nyilatkozta Spalletti a 2:2-re végződött mérkőzést követően.
"Az első félidőben szilárdak voltunk, azonban a Milan labdabirtoklása kicsit megnehezítette a dolgunkat, mert keményen meg kellett dolgoznunk azért, hogy megszerezzük a labdát. Labda nélkül mindig sokkal nehezebb, hiszen nem mi irányítunk. A góloknál túl lassan zártunk vissza a középpályán és így megiramodhattak a széleken, Pato pedig nagyon jó az ilyen egy az egy elleni játékban. A Milan megmutatta, mennyire technikás csapat és nagyon jó meccs kerekedett végül, ahol a Roma is megtette a magáét és akár nyerhetett is volna, persze a Milan is. A szurkolók minden bizonnyal élvezték a mérkőzést."
A Roma 3:2-es vereséggel fejezte be a tavalyi évet, majd egy döntetlennel kezdett és szerdán a Sampdoria elleni félbeszakadt mérkőzés vár a csapatra.
"A nagyon gyenge szezonkezdés után a csapat elkezdett olyan futballt játszani, amit tudunk, és az eredményektől eltekintve, a teljesítmény nagyon jó volt. Visszatért sok sérültünk is, ami különösen fontos olyankor, amikor rengeteg meccset kell játszani."
Ha visszatér Francesco Totti, Vucinic marad középcsatár, vagy visszatér a szélre? "Vucinic remek támadó, aki a pálya minden szegletét képes bejátszani. Olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amik lehetővé teszik, hogy a bal szélen is játszhasson, aminek Ő is örül, de szerintem egyáltalán nincs szükség arra, hogy vagy középcsatárként, vagy szélsőként tekintsünk rá."
kommentek