Eljött hát az új év, öregebbek lettünk megint kicsit, és még jobban szeretjük a csapatot, aki mellé egy életre elköteleztük magunkat! Boldog új esztendőt mindenkinek utoljára! A 2009-s év egy óriási rangadóval kezdődik majd az AS Roma számára. Nem más, mint a Milan vendégeskedik majd az Olympico gyepszőnyegén. Nézzük át a csapat körüli dolgokat, és foglalkozzunk egy kicsit a rangadóval is.
Luciano Spalletti maximális professzionalizmust és az apró részletekre való odafigyelést ígéri a szurkolóknak. "Mindennek a középpontja a professzionalizmus és az utolsó pillanatokig minden erőfeszítést megteszünk majd a pályán." - jelentette ki Spalletti a Roma Channel-nek. "Az is nagyon fontos, hogy a legapróbb részletekre is odafigyeljünk, és ha ezt folyamatosan megtesszük, akkor az eredmények nem maradnak el."
A Romára komoly feladatok várnak ebben a hónapban, hiszen a bajnokságban a Milan elleni bajnoki mellett egy elmaradt mérkőzést is pótolni kell, azonban Spalletti nem tud szomorúság nélkül visszatekinteni a tavalyi esztendőre. "Franco Sensi elnök elvesztését sosem tudjuk elfelejteni, Ő az az ember, aki örökre megmarad az emlékezetünkben és a város meg a klub történelmében, hiszen oly sokat adott. A jövőben is segíteni fog bennünket, még ha fizikailag nem is lehet jelen."
Bruno Conti nyilatkozatban vetett véget azoknak a találgatásoknak, miszerint hamarosan Carlo Ancelotti lesz a Roma vezetőedzője. Maga a Milan szakvezetője viccelődött több interjúban is, miszerint reméli, hogy Spalletti megnyeri a BL-t a Romával, mert utána eljöhet az ő ideje a fővárosi csapatnál.
"Most már szeretném tökéletesen és teljesen világosan tisztázni és akár a háztetőről is az égbe kiáltani, hogy Spalletti a Roma edzője és teljes mértékben érinthetetlen. Továbbá ezzel szeretném lezárni a szerződésével kapcsolatos találgatásokat is." - nyilatkozta Conti a Corriere dello Sportnak.
"Ancelotti a barátom, és Spalletti is az és ezért is vele tervezzük a Roma jövőjét." Ez azonban nem mindig tűnt így, hiszen amikor a Roma az első hónapokban még a kieső zóna közelébe is került, akkor számos hír szólt arról, hogy a szakvezető távozik a posztjáról. Conti biztos afelől is, hogy az új játékosoknak csak időre van szükségük, hogy beilleszkedjenek.
"Sose volt kétségünk, tudtuk, hogy Jeremy Menez remek játékos, míg Baptista úgy érkezett hozzánk, hogy elég rossz fizikai állapotban volt. Amint ezen túltette magát ezen, onnantól azt a játékost láttuk, akit meg akartunk szerezni. Ami Riise-t illeti, ő keményen megfizette az árát a gyenge periódusnak, amin az egész csapat keresztül ment."
"Az idei évre kitűzött célunk az, hogy bejussunk a Bajnokok Ligája döntőjébe és a hazai bajnokságban az első négy hely valamelyikén végezzünk."
A Roma brazil védője, Cicinho megnyutatta a szurkolókat, miszerint esze ágában sincs elhagyni a csapatot annak ellenére, hogy a Chelsea-n kívül brazil csapatok is érdeklődnek iránta.
"Cicinho maradni akar a Romában." - nyilatkozta Ricardo Sarti, a játékos menedzsere a Radio Radio TV-nek. Az utóbbi napokban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint Cicinhora szemet vetett a Chelsea és Felipe Scolari szeretné még januárban megszerezni a játékost.
"Nem állunk kapcsolatban a Chelsea-vel. Cicinho brazíliai interjújában világosan kifejezte, hogy a Romában szeretne maradni. Szülőhazájából persze érdeklődik iránta a Santos és az Internacional is, de semmi konkrétum nincsen. Cicinho továbbra is a Roma játékosa."
"Cicinho keményen dolgozik és az állítólagos összetűzése Spallettivel nem igaz. Nincs semmi gondja a mesterrel és nagyon jó a kapcsolat közöttük. Az első szezonjában sérülésből épült fel és az új bajnokságot is szoknia kellett, hiszen nagy a különbség a brazil, a spanyol és az olasz futball között. A védekezésen még van mit javítania, bár a második évben már ezt is jobban csinálja. Voltak kisebb sérülései, de már kezdi visszanyerni a régi formáját."
kommentek