Udinébe látogattak a „farkasok”, és Antonio Di Natale büntetőből szerzett góljával már a 10. percben hátrányba kerültek. A jó hazai kezdést még jobb folytatás követte, ugyanis a szünetig még két gólt lőtt az Udinese, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát.
A Roma a második félidőben Francesco Totti révén ugyan szépített, de többre nem futotta erejéből, így nyolcadik mérkőzésén már ötödször kapott ki a fővárosi csapat.
"A büntető döntőnek bizonyult, mert a kispadról is láttuk, hogy a 16-oson kívül történt a szabálytalanság. A játékvezető először jó helyre is mutatott, majd az asszisztense tanácsára ítélt tizenegyest. Ezek az aprónak tűnő dolgok azok, amik megnehezítik az amúgy sem könnyű dolgunkat. Persze a második gól meg azt bizonyítja, hogy sokkal jobban kell játszanunk. Szemmel láthatóan nem jól végeztem a dolgom a héten, hiszen mindenki tudja, hogy az Udinese mindig hosszú labdákkal keresi a csatárait. Nem magyaráztam el eléggé a játékosaimnak. Mostantól tehát teljesen más eszközökhöz kell nyúljak. El kell fogadjuk, hogy nem tudtunk lassan játszani és most ugyanaz történt, mint az Inter ellen. Ha azt látom, hogy a helyzet nem változik semmit, hiszen mindig hasonló gólokat kapunk, akkor meg kell találjam a módját, hogy végre megértsék mit akarok. Biztosnak kell lennem, hogy ez többet nem fordul elő."- nyilatkozta Spalletti.
A meccsről:
A Tottival együtt kiálló Roma számára az elmúlt hetek, hónapok különösen rosszul sikerültek, és a múlt héten hazai pályán az Intertől elszenvedett súlyos vereség után most Udinében kellett volna javítani. Hogy nem sikerült, nem föltétlenül csak a fővárosiak hibája, mert az Udinese ezúttal is azt a remek focit játszotta, amire gyakorta képes, a Di Natale, Floro Flores, Pepe támadótriót pedig nem lehetett tartani.
Ennek megfelelően a hazai gárda már a nyolcadik percben megszerezte a vezető gólt egy tizenegyes révén. Tonetto szabálytalankodott Floro Floresszel szemben, a büntetőt pedig igen magabiztosan hajtotta végre Di Natale: 1-0!
A gólt követően is támadásban maradt a zebramezes hazai tizenegy, és Floro Flores a 15. percben máris megduplázhatta volna az előnyt kis szerencsével. Ami persze késik, nem múlik, és 22. percben egy csodálatos Di Natale indítás után megszületett már a támadó mai találata. A remek előreívelést alaposan elnézte a Farkasok védelme a rosszul kimozduló Doni kapussal egyetemben, ennek eredményeként Floro Flores pedig viszonylag könnyen talált a kapuba kiszorított helyzetből. A félidő további szakaszában a Roma legnagyobb eredménye néhány apró helyzetecske, és időlegesen nagyobb labdabirtoklás volt, de a hazai csapat alapvetően igen könnyedén tartotta meg az eredményt, és a szünet előtt még egy nagy lövése volt Floro Floresnek, amikor védeni tudott Doni kapus.
A szünet után sokáig nem reménykedhetett a Roma, hogy fordítani tud majd, mert az 51. percben Perrotta próbálkozását védte Handanovics, a kontratámadásból pedig Di Natale került nagy helyzetbe, amit nem is hibázott el. A válogatott támadó pontosan kilőtte a hosszú alsó sarkot, és le is zárta a meccset. A folytatásban is inkább az Udinese maradt veszélyes, a Roma nem tudott komolyan gondokat okozni a Zebráknak, akik maximum azt követően aggódhattak kicsit, hogy a hajrához közelítve egy tizenegyest azért kiharcolt a Roma, amit Totti be is helyezett a kapuba.
Ezzel 3-1-re győzött az Udinese, és mivel az Inter nem tudott győzni a fordulóban, jobb gólarányával az észak-olasz együttes vezeti a Serie A-t a nyolcadik fordulót követően. A Roma ellenben válságban van, a csapat játéka kilátástalan, és a komolyabb célokért folytatott harcról lassan lemondhatnak a fővárosi csapat rajongói…
Udinese – Roma: 3-1 (2-0)
Udine, Stadio Friuli
Udinese: Handanovic; Ferronetti (Motta 28), Coda, Domizzi, Lukovic; Inler, D’Agostino, Isla; Pepe, Di Natale (Sanchez 83), Floro Flores (Quagliarella 76)
Roma: Doni; Cicinho, Loria (Pizarro 46), Panucci, Tonetto; De Rossi, Brighi; Taddei (Menez 62), Perrotta, Vucinic (Montella 84); Totti.
Valami hasonló baj lehet:
kommentek