Tottiék szerencséjére a fransziák magukhoz tértek, így ha pontot szereznének a Chelsea ellen az Olimpicóban, akkor a második hely fő várományosaként tekintenénk rájuk.
Erre meg is van a reális esély, hiszen John Terry nem Joe Cole, és nem fogja eldönteni a visszavágót is, ahogyan tette azt ezen az igencsak gyengécskén sztrímelődő találkozón - a meccs lehet, hogy nem volt rossz, de Anelka akkora egyéniség, amelyhez fogható sávszélességgel mi nem rendelkezünk.
"A ma este miatt nagyon mérges vagyok, mert akár 3-4 napot is eltölthettünk volna, a Chelsea akkor sem rúgott volna gólt. Szerintem nagyszerűen játszottunk, aztán egy pontrúgásnál kihagytunk egy pillanatra. Megérdemeltük volna a döntetlent, ehelyett most üres kézzel kell távoznunk. Egyedül az vígasztalhat bennünket, hogy magabiztos teljesítményt nyújtottunk és erre lehet építkezni."- mondta Panucci.
"Csalódott vagyok, hogy így kaptunk ki, hiszen a srácok nagyon jól küzdöttek. A csapat kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és a Chelsea-nek csak momentumai voltak. Mi is vezettünk néhány gyors kontratámadást, azonban Terry jól használta ki a pontrúgás adta lehetőséget. Ez Terry egyik ismertető jele. El kell fogadnunk az eredményt, azonban azt is tisztán látni, hogy jó úton haladunk és ma este sem játszottunk rosszul. A játékunkat figyelembe véve nem értem, hogyan nem sikerült elhoznunk az egyik pontot Angliából ma este. Ha a csapatnak kitart ez a bátor hozzáállása és felépülnek a sérültjeink, akkor sokat javíthatunk a tabellán elfoglalt helyezésünkkön. A csapat küzdött, harcolt ma este és ha valamit meg akarunk szerezni, azt gyakran sikerül is. Ez a teljesítmény segít majd abban, hogy megtaláljuk az alagút végét és végre minden jóra forduljon. Amikor egy csapat hozzászokik a szórakoztató, eredményes futballhoz, olyankor kétségkívül nehéz kilábalni a rossz sorozatból. A ma este mutatott játék viszont jó lehet arra, hogy újra higyjünk magunkban."- nyilatkozta a meccs után Spalletti.
Jó hír a Roma számára, hogy Francesco Totti végig játszotta a 90 percet, azonban rossz hír, hogy Alberto Aquilanit combizom húzódás miatt le kellett cserélni. - "Totti végig játszotta a meccset, habár nagyon elfáradt. Keményen küzdött és voltak jó megmozdulásai."
Chelsea-Roma 1-0
London, Stamford Bridge
v.: Vasszarasz (görög)
Chelsea: Cech - Bosingwa, Terry, Ricardo Carvalho, Bridge - Deco, Lampard, Obi Mikel, Malouda (Belletti, 46.) - S. Kalou (Di Santo, 77.), Anelka (Paulo Ferreira, 93.).
Roma: Doni - Cicinho, Panucci, Mexes, Riise (Tonetto, 82.) - Brighi, De Rossi, Aquilani (Perrotta, 61.), Taddei (Menez, 81.) - Totti, Vucinic.
gól: Terry (77.)
kommentek