A Roma új szerzeménye szerint a Romának arra van szüksége, hogy megtanuljon végre győzni. A Farkasok 3:1-es előnnyel utazik Belgiumba, ahol a Gent vendégeként próbálja meg kiharcolni a tovább jutást, és Stefano Guberti szerint a csapatnak arra van szüksége, hogy szokássá váljanak a győzelmek.
"Csak is a győzelemre és a továbbjutásra szabad gondolnunk, hiszen csak így érhetjük el azt, hogy jöjjenek az eredmények és megtanuljunk győzni. Az idegenbeli meccs sokkal nehezebb lesz, mint a hazai, főképpen azért, mert a Gentnek nincs mit vesztenie. Óvatosnak kell lennünk, aztán előbb, vagy utóbb, de a gólok is jönnek."- nyilatkozta Guberti a klub hivatalos honlapján.
A hírek szerint Marcello Lippi is hamarosan számításba veheti a szélsőt a nemzeti válogatottnál. "Hízelgő, de még nagyon sokat kell bizonyítanom a Romában."- tette hozzá a játékos.
A fővárosiakat Albert Aquilani eladása után újabb hír sokkolja, Mirko Vucinic-re műtét vár, és kénytelen lesz kihagyni az első fordulókat.
Kihagyja a szezon elejét Mirko Vucinic, miután a Roma orvosi stábja úgy döntött, műteni kell a játékos térdét.
A játékos már huzamosabb ideje szenved a sérüléstől és a keddi edzést már ki is kellett hagynia Vucinicnek, és miután a fájdalom estére sem szűnt meg, így az orvosi stáb úgy határozott, hogy szerda reggel kisebb műtétet hajtanak végre a térdén.
Emiatt a játékos előreláthatóan két hétig lesz harcképtelen, de érdemes most, a nyári időszakban túl lenni a műtéten, mint hogy a játékos magával vigye a problémát a szezon további részére. Vucinicre természetesen nem számíthat Spalletti a holnapi, Gent elleni visszavágón sem.
A Roma 3:1-es előnnyel utazik Belgiumba, ahol ha sikerül kiharcolnia a továbbjutást, akkor bejut az úgynevezett play-off-ba.
A keret: Andreolli, Mexes, Pizarro, Vucinic, Totti, Taddei, Motta, Faty, Pacheco Antunes, De Rossi, Riise, Esposito, Guberti, Tonetto, Cerci, Artur, Doni, Brighi, Pena, Cassetti, Okaka, Menez.
Az utazó kereten is jól látszik, hogy a Roma nem vitézkedett az átigazolási szezon eddig részében. Spalletti kénytelen lesz a visszaérkező fiatal játékosaiból egy megbízható csapatot kovácsolni.
Érkezett:
Aleandro Rosi (Livorno, kv.),
Valerio Virga (Novara, kv.),
Lorenzo Bianchini (Pistoiese, kv.),
Lorenzo Poli (Benevento, kv.),
Andrea Giacomini (Gallipoli, kv.),
Manuel Mancini (Rieti, kv.),
Cristian Palumbo (Casale, kv.),
Dario Polverini (Pro Patria, kv.),
Alessandro Ianniciello (Gallipoli, kv.),
Marco Viviano (Grosseto, kv.),
Alessandro Triola (Sarzanese, kv.),
Mirko Zazza (Sarzanese, kv.),
Stefano Guberti (Bari, i.),
Leandro Greco (Pisa, kv.),
Stefano Okaka Chuka (Brescia, kv.),
Keivan Zarineh (Paganese, kv.),
Ricardo Faty (Nantes, kv.),
Ahmed Barusso (Siena, kv.),
Antunes (Lecce, kv.),
Federico Erba (Virtus Lanciano, kv.),
Claudio Cafiero (Crotone, kv.),
Alessio Cerci (Atalanta, kv.),
Giuliano Falco (Vibonese, kv.),
Claudio Della Penna (Pistoiese, kv.),
Mauro Esposito (Chievo Verona, kv.),
Marco Andreolli (Sassuolo, kv.),
Massimiliano Marsili (Modena, kv.),
Joao Marangon (Vibonese, kv.),
Marco Motta (Udinese, 3 500 000)
AS Roma 2008 legszebb pillanatai
kommentek