A másik szerdai mérkőzésen a Roma hazai pályán a csereként beállt Mirko Vucsinics 83. és 86. percben szerzett góljaival 2–0-ra győzött a Bologna ellen. Az első helyzetre a 12. percig kellett várni, amikor Vincenzo Montella csavart a kapu bal oldala mellé.
Rögtön ezután a Bologna szerezhetett volna gólt, ám Massimo Marazzina lövése elkerülte a kaput. A félidő hátralévő részében a Roma dominált. A hazaiak folyamatosan nyomás alatt tartották a vendégek védelmét, ám fölényüket nem tudták gólra váltani.
A játékrész végén ráadásul a Bologna villant, amikor egy legurított szabadrúgást Cesar tűzött kapura, ám a lövés középre ment, és kiütötte a kapus. Az ezt követő két vendégszöglet veszélytelen volt. A második félidőben a Bologna hálóőre, Roberto Colombo bravúrt bravúrra halmozott, a Roma pedig egyszerűen képtelen volt betalálni.
Julio Baptista kimaradt helyzete után Vucsinics beállásával élénkült meg ismét a hazaiak játéka. A montenegrói játékos több kimaradt helyzetet követően a 83. percben talált be először, amikor egy bal oldalról érkező átadást után kiszorított helyzetből Colombo lába között lőtte a kapuba a labdát.
A végig nagyszerűen helytálló Bologna eddig bírta a nyomást, a 86. percben pedig a kegyelemdöfést is megkapta, amikor egy hatalmas védelmi hiba után Vucsinics csente el a labdát, és a kapus mellett a bal alsóba passzolt. A továbbjutó Roma az Inter–Genoa párharc győztesével játszik a következő fordulóban.
"Az első félidőben a Bologna nagyon megnehezítette a dolgunkat. A srácok elég jó teljesítményt nyújtottak és külön szeretném kiemelni, hogy Vucinic miként ünnepelte a góljait, mert a múltkor a meccs hangulata nagy hatással volt rá."- nyilatkozta Spalletti a Datasport-nak. "Szeretnénk úgy játszani, hogy újra sikerüljön 11 meccses győzelmi sorozatot produkálni, persze ahogy a Bologna ellen is láthattuk, vannak ellenfelek is a pályán, szóval ez sosem olyan egyszerű." - hangsúlyozta az olasz tréner.
kommentek