A Roma izgalmas meccset vívott a Cagliarival, az még senkit nem lepett meg, hogy Totti jobb sarokba vágódó balos löketével a fővárosiak szereztek vezetést.
Az már annál inkább, hogy az egykori Roma-ikon, Bruno Conti fia, Daniele káprázatos szabadrúgásával és Jeda ravasz lövésével fordított a szardíniai gárda a második félidő közepén.
A hajrá azonban a Romáé volt, előbb Perrotta egyenlített, amikor egy lepattanó labdát hanyattvetődve húzott a kapuba, majd a 90. percben Vucinic egy kavarodás végén a bal sarokba belsőzött, aztán örömében a mezét és a rövidnadrágját is levette.
Luciano Spalletti a Cagliari elleni győzelem ellenére nem teljesen elégedett, és szeretné, ha a csapat kicsit még jobban szerepelne.
"Ez egy igen hajtós, sok helyzettel tarkított mérkőzés volt. Az első játékrészben mi kontrolláltuk a mérkőzés iramát, majd Conti nagyszerű gólja felélesztette a Cagliari reményeit. Mi a góltól kicsit összezavarodtunk, míg ők a kontratámadásaikkal egyre több veszélyt jelentettek számunkra. Szerencsére végül sikerült jó eredményt elérnünk annak köszönhetően, hogy a csapat az utolsó pillanatig küzdött. Voltak szép megmozdulásaink és az egyenlítás után elég jól is játszottunk, azonban még ennél is tudnk jobban."- nyilatkozta Spalletti.
A Roma a 90. perc után szerezte meg a győztes gólt Mirko Vucinic révén.
"Mirko mindig tudja, hogyan rázza fel a mérkőzést a fontos pillanatokban, ehhez nagyon jó érzéke van és a tudása is megvan hozzá."- tette hozzá a mester.
Vucinic az idei idényben még nem szerepelt olyan jól, mint ahogy azt joggal elvárták volna tőle, azonban a montenegrói csatár a vasárnapi mérkőzésen a 90. percben győztes gólt szerzett. "A füttyszó? Megérdemeltem. Még a testvérem is kigúnyolt."- mondta Vucinic.
"Minden meccsen valamit rosszul csináltam, de nem tudom mit. Azonban a Cagliari meccsel elégedett vagyok, mert nyertünk." A csatár érdekesen ünnepelte a gólját, ugyanis a pályáról kiszaladva levette a nadrágját, amiért sárgalapot kapott. "Hogy miért vettem le a nadrágomat? Mert ez a meccs sem sikerült jól számomra, nem éreztem jól magam, de amikor betaláltam, hatalmas öröm lett úrrá rajtam."
Roma-Cagliari 3-2
(Totti 39., Perrotta 76., Vucsinics 90., ill. Conti 58., Jeda 69.)
kommentek