Francesco Totti a hátán viszi a Romát és mérkőzésről mérkőzésre nyerik a meccseket, aminek segítségével lassan kilábalnak a krízisből.
A Fiorentian elleni mérkőzésen újra Totti volt a csapat megmentője, miután a Roma a csapatkapitány góljával 1:0-ra verte a toszkán csapatot. Totti újfent bebizonyította, hogy nagyszerű játékos, aki széles taktikai arzenállal rendelkezik.
A gólt Rodrigo Taddei passzából szerezte a tizenhatos vonaláról középről, ezzel a Roma begyűjtötte az igen értékes három pontot.
Totti jelenléte roppant fontos a csapat számára, hiánya komoly gondot okoz a Romának. Amióta visszatért sérüléséből, azóta a szerencse is visszapártolt a csapat mellé és szépen lassan elkezdték a felzárkózást.
Totti visszatérése egybeesik a csapat feltámadásával, kezdve a Lazio ellen aratott 1:0-ás sikerrel két héttel ezelőtt, majd ezt követte a leccei 3:0-ás siker és a hétközbeni, Kolozsvár elleni BL győzelem. Vasárnap pedig egy remek csapat benyomását keltő Fiorentinát sikerült két vállra fektetni.
Tottinak a csapat szereplésére gyakorolt hatása hihetetlen nagy, eddig sokszor kikaptak, amikor nem tudott játszani, azonban nem fogadnánk ellenük, amikor Totti a csapatban van.
Akár csak a nagy farkasok, De Rossi az egész Serie A mezőnyének figyelmét felhívta arra, hogy a Roma megérezve a gyengébb csapatokat, egyre jobban fejlődni fog.
Daniele De Rossi szerint a Románál minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy a csapat a szezon végén a legjobb négyben végezzen és újra részt vehessen a Bajnokok Ligájában.
"A Fiorentina elleni győzelem bebizonyította, hogy a Roma hol áll tudásban a Serie A mezőnyében. A mi csapatunknak mindig az első négy hely valamelyikéért kell harcolnia és most is ez a célunk."- nyilatkozta De Rossi a Corriere dello Sportnak.
A meccset Totti góljával nyerte a Roma és De Rossi is nagyon örül annak, hogy a Capitano kezd egyre jobb formába lendülni. "Totti egyedülálló. Nem érhet minket meglepetés, ha ott van a csapatban. Mindig nehéz egy komoly sérülés után visszatérni, de most már kijelenthetjük, hogy neki sikerült."
kommentek