Ma este az AS Roma csapat a Cluj vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligája A csoportjának 5. fordulójában. A mérkőzéssel kapcsolatos információk következnek...
Spalletti továbbjutást vár! Luciano Spalletti szerint a ma esti BL találkozón lehet majd igazán lemérni azt, hogy kilábalt-e a Roma a krízisből, vagy sem.
"Amennyiben nyerünk, lényegében tovább is jutottunk. Az első meccsel kezdődött a csapat krízise és ezzel a győzelemmel végleg lezárhatnánk ezt a borzasztó időszakot. Amikor egymás után játszod a fontosabbnál fontosabb meccseket, akkor mindig felbukkannak olyan problémák, amiket meg kell oldani. Vucinicnek kisebb hőemelkedése van, emiatt nem is edzett. Nincs túl jó állapotban, ezért inkább visszaküldtem a hotelbe, nehogy komolyabb legyen a baj."- nyilatkozta Spalletti.
A Chelsea elleni 3:1-es siker nagyon fontos volt a csapat számára és Spalletti reméli, hogy Kolozsváron is meg tudják ismételni azt a teljesítményt. "A Kolozsvár nagyon technikás csapat, amelyik kiváltképp a széleken nagyon jó, azonban mi a saját játékunkat fogjuk játszani és ha úgy tesszük, ahogy mostanában, akkor nyerni fogunk. Nagyon oda kell figyelnünk, szerencsére rengeteg olyan játékosunk van, akik remekül alkalmazkodnak bármilyen játékstílushoz. Bármikor képesek eldönteni egy-egy meccset és ez lehet a csapat nagy előnye."- tette hozzá a tar mester.
A keret: Aquilani, Artur, Baptista, Bertagnoli, Brighi, Cassetti, De Rossi, Doni, Juan, Loria, Menez, Mexes, Montella, Okaka, Perrotta, Pizarro, Riise, Taddei, Tonetto, Totti, Vucinic.
A mester álltal említett Vucinic hőemelkedés tovább erősödött, így a déli hírek szerint nem fog pályára lépni a montenegrói csatár ma este.
Három pontot a Kolozsvár ellen és továbbjutást a Bajnokok Ligájában. Ezt szeretné Alexander Doni karácsonyra. Egy esetleges ma esti győzelemmel a Roma közelebb kerülne a továbbjutáshoz a BL csoportkörben és a kapus bízik benne, hogy a legutóbbi két meccs óta tartó gólnélkülisége tovább folytatódik a Kolozsvár ellen is.
"A csapat sokat javult az elmúlt időszakban és egyre jobb formában vagyunk. Visszatértek a fontos játékosok is, így csak folytatnunk kell a megkezdett utat és nyerni a meccseket, amivel egyre feljebb kúszunk majd a tabellán. Szeretnénk továbbjutni a BL-ben és emiatt a Kolozsvár elleni meccs roppant fontos. A győzelem sokat segítene, hiszen utána a Bordeaux látogat hozzánk az Olimpicoba. Alapvetően fontos, hogy továbbjussunk."- nyilatkozta Doni a Corriere dello Sportnak a brazil hálóőr.
kommentek