Luciano Spalletti szerint a Roma győzelemről győzelemre lábal ki a hullámvölgyből és ezt a Lazio és Lecce ellen bizonyította.
"A csapat újra megtalálta az erejét és tudását, ami mindig jellemezte a futballunkat. Az egész 90 percen keresztül a csapat maximális odaadással küzdött. Meccseket kell nyernünk és máris jó formában vagyunk."- nyilatkozta Spalletti.
A Romának ez volt az első idegenbeli győzelme a bajnokságban, hiszen eddig mindössze egyetlen pontot gyűjtött, azt is a Bologna ellen.
"A realitások talaján kell maradjunk és folytatni a kemény munkát. Van még mit fejlődni, azonban már így is sokat tettünk."
Spalletti Francesco Totti mellett Vucinicet és Baptistát küldte pályára és ez a felállás elég hatékonyra sikeredett.
"Nagyon sok olyan jó játékosunk van, akik remekül tudnak támadást vezetni a középpályáról és ezzel rákényszerítettük az ellenfélre a támadó játékunkat."
A Lazio elleni győzelemhez képest Spalletti változtatott némit a csapat összetételén, így nem tudni, hogy a szerdai BL találkozón milyen összeállításban lép majd pályára a csapat.
"Meglátjuk, hiszen minden meccs roppant nehéz és ezek nehéz terhet tesznek a játékosokra. Akik ma nem játszottak, azok pihentek lesznek a szerdai meccsre és bárkit helyettesíthetnek azok közül, aki ma játszott."
kommentek