Olaszországban szombat - vasárnapra tervezték az utolsó 2009-s fordulót. Ezt nagyban keresztűl húzta a havazás, de pár mérkőzést sikerült lebonyolítani. Pontosan négy mérkőzés elmaradt, hatot megrendeztek vasárnap.

Az idényt nagyon silányul kezdő Roma, az év végére felért a negyedik helyre. Ehhez kellett a vasárnap délutáni Parma ellen aratott győzelem is. Csapatunk magabiztos teljesítménnyel rukkolt elő, és hozta a kötelezőt. Gratulálunk innen Ranieri mesternek, és a srácoknak is ehhez a parádés év végi sorozathoz. - erről később még lesz pár szó.
A Roma mestere a vasárnapi győztes meccs után azt emelte ki legnagyobb javulásnak, hogy a csapat harmadik meccsét fejezte be kapott gól nélkül.
"Amikor a csapatodban olyan mentalitású és technikai tudású játékos játszik, mint Juan, akkor természetes, hogy a csapat sokkal egységesebb. Persze hozzátartozik a dologhoz, hogy mindenki remek munkát végzett a védelem megerősítésében."- mondta Ranieri.
"Valaha nagyon sok olyan csapatot láttam, melyek sokkal nagyobb nyomás alatt játszottak, mégsem kaptak annyi gólt, mint mi. Tudtam, hogy csak dolgozni kell ezen. 14 sorozatban lejátszott olyan meccs után, amelyiken legalább egy gólt kaptunk most remélem, hogy hasonló sorozat vette kezdetét, csak éppen az ellenkezőjével, hogy nem kapunk gólt."
"Kár, hogy éppen most jön a téli szünet, amikor jó formában vagyunk. Folytatnunk kell ezt a munkát, amit eddig is végeztünk. Nem szabad elfelejteni, hogy miként kezdtük az idei évet és miként sikerült az akkor mérges szurkolóinkat újra magunk mellé állítani. A római szurkolók mindig elvárják, hogy keményen küzdj és hozd az eredményt. Ma mindkettőt megcsináltuk."

"Örülök neki, hogy kellemes és nyugodt karácsonyi ünnepeket szereztünk a szurkolóknak."
Matteo Brighi megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy a Roma újra a negyedik, BL-t érő helyen áll az olasz bajnokságban. A Parma elleni találkozón Nicolas Burdisso révén szerezte meg a vezetést a fővárosi csapat, majd Matteo Brighi a ráadásban megduplázta az előnyt. A mérkőzés lefújását követően mosolyogva nyilatkozott az újságíróknak.
"Az volt a célunk, hogy nyerünk és fellépünk a negyedik helyre. Elég jól játszottunk, igaz az elején kicsit szenvedtünk, de a szünet után azonnal sikerült feltörnünk a Parma védekezését. A gyenge bajnoki kezdtést követően nagyon jó helyen állunk most a tabellán és élvezhetjük a téli szünetet."- nyilatkozta Brighi.
"A gólomat azoknak ajánlom, akik közel állnak hozzám."- tette hozzá a középpályás.
Remek formában a Roma és ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a csapat a téli szünet előtt elérte a BL-t érő negyedik helyet.
"Mindannyian nagyon örülünk a sikernek, hiszen nem volt egy könnyű meccs. A Parma minden tiszteletet megérdemel és ma is megmutatták, hogy jó csapat."- nyilatkozta Pizarro a Sky Sport-nak.
"Nagyon fontos, hogy mindig higgyünk és úgy menjünk ki a pályára, hogy mindent megteszünk a csapatért. Ranieri remek munkát végzett a csapattal és ez nagyon fontos."
2009/2010 -s ősz idény teljes jegyzőkönyve:
Gólszerzők ősszel - Serie A: Totti F. 9, De Rossi D. 4, Vucinic 3, Perrotta 2, Burdisso N. 2, Brighi M. 2, Taddei R. 1, Menez 1, Riise J. 1, Mexes P. 1, Cassetti 1.
Gólszerzők ősszel - Európa Liga: Totti 11, Menez 3, Okaka 3, Cerci 3, De Rossi 2, Vucinic 2, Riise 2, Andreolli 1, Perrotta 1, Guberti 1, Scardina 1.
A teljes 2009/2010-s idény őszi eredményei:
2009.12.20
Roma-Parma 2-0
Stadio Olimpico - 50,700 néző
Gól: 48. Burdisso, 91. Brighi
Piros lap: 86. Paci
Roma: Julio Sergio, Cassetti, Juan, Burdisso, Riise, De Rossi, Pizarro, Taddei (77. Motta), Brighi, Vucinic, Totti (67. Okaka-Chuka, 83. Julio Baptista)
Parma: Mirante, Panucci, Paci, Lucarelli, Zaccardo, Dzemaili (59. Lanzafame), Morrone, Galloppa, Castellini, Bozsinov, Amoruso (66. Antonelli)
2009.12.16
CSZKA Szófia-Roma 0-3
Gól: 45. és 52. Cerci, 89. Scardina
2009.12.13
Sampdoria-Roma 0-0
Luigi Ferraris - 25,000 néző
Sampdoria: Castellazzi, Stankevicius, Gastaldello, Lucchini, Ziegler, Bellucci (66. Accardi), Poli (75. Tissone), Palombo, Mannini, Pazzini (90. Pozzi), Cassano
Roma: Julio Sergio, Cassetti, Burdisso, Juan, Riise, De Rossi, Brighi, Taddei (92. Guberti), Perrotta, Vucinic (85. Baptista), Totti
2009.12.06
Roma-Lazio 1-0
Stadio Olimpico - 68,000 néző
Gól: 79. Casseti
Piros lap: 88. Pizarro
Roma: Julio Sergio, Burdisso, Mexes (44. Cassetti), Juan, Riise, De Rossi, Pizarro, Perrotta, Menez (46. Brighi), Vucinic (89. Taddei), Totti
Lazio: Muslera, Diakhité, Stendardo, Radu, Lichtsteiner, Brocchi, Baronio (88. Dabo), Kolarov, Matuzalem (46. Foggia), Mauri (82. Rocchi), Zárate
2009.12.03
Roma-Basel 2-1
Gól: 32. (11-es) Totti, 59. Vucinic, ill. 18. Huggel
2009.11.29
Atalanta-Roma 1-2
Azzurri d'Italia - 14,200 néző
Gól: 13. Ceravolo, ill. 44. Vucinic, 64. Perrotta
Atalanta: Consigli, Garics, Pellegrino, Bianco, Bellini, Ceravolo (63. Valdes), De Ascentis, Guarente, Padoin, Acquafresca (76. Doni), Tiribocchi
Roma: Julio Sergio, Motta (81. Burdisso), Mexes, Juan, Riise, Brighi, Pizarro, Perrotta (73. Julio Baptista), Menez (62. Taddei), Vucinic, Totti
2009.11.22
Roma-Bari 3-1
Stadio Olimpico - 30,000 néző
Gól: 6. (11-es), 14. és 28. Totti, ill. 74. (öngól) Andreolli
Roma: Julio Sergio, Burdisso, Mexes, Andreolli, Riise, Perrotta, Pizarro, Brighi, Vucinic (74. Baptista), Menez (63. Taddei), Totti (92. Okaka-Chuka)
Bari: Gillet, A. Masiello, Ranocchia, Bonucci, Parisi, Antonelli (58. Kamata), Donati, Almiron, Langella (46. Koman), Barreto, Kutuzov (59. Meggiorini)
2009.11.08
Internazionale-Roma 1-1
Giuseppe Meazza - 52,000 néző
Gól: 48. Eto'o, ill. 13. Vucinic
Internazionale: Julio Cesar, Maicon, Lucio, Samuel, Zanetti, Muntari (46. Balotelli), Vieira (46. Sneijder), Thiago Motta (64. Cambiasso), Sztankovics, Eto'o, Milito
Roma: Julio Sergio, Motta, Mexes, Andreolli, Riise, Brighi, De Rossi (34. Faty), Pizarro, Perrotta, Menez (75. Tonetto), Vucinic (67. Okaka-Chuka)
2009.11.05
Roma-Fulham 2-1
Gól: 69. Riise, 76. Okaka Chuka, ill. 19. (11-es) Kamara
Piros lap: 49. Nevland, 91. konchesky (Fulham)
2009.11.01
Roma-Bologna 2-1
Stadio Olimpico - 37,800 néző
Gól: 35. Vucinic, 52. Perrotta, ill. 32. Adailton
Roma: Doni, Motta (73. Cicinho), Mexes, Juan (46. Andreolli), Riise, Perrotta, Pizarro, Brighi, Guberti, Vucini, Menez (73. Baptista)
Bologna: Viviano, Raggi, Moras, Portanova, Lanna, Mingazzini (85. Marazzina), Mudingayi, Tedesco, Adailton (62. Osvaldo), Valiani (80. Vigiani), Di Vaio
2009.10.28
Udinese-Roma 2-1
Stadio Friuli - 14,000 néző
Gól: 21. és 84. Floro Flores, ill. 42. De Rossi
Piros lap: 78. Basta, ill. 48. Taddei
Udinese: Handanovic, Basta, Coda, Zapata, Pasquale (46. Lukovics), Inler (69. Isla), D'Agostino (76. Pepe), Asamoah, Sanchez, Di Natale, Floro Flores
Roma: Doni, Motta (71. Cicinho), Mexes, Juan, Cassetti (62. Andreolli), Taddei, De Rossi, Brighi (90. Julio Baptista), Guberti, Perrotta, Vucinic
2009.10.25
Roma-Livorno 0-1
Stadio Olimpico - 30,400 néző
Gól: 40. Tavano
Piros lap: 65. De Lucia (Livorno)
Roma: Doni, Cassetti, Mexes, Burdisso, Riise, Taddei (65. Pit), De Rossi, Faty (59. Julio Baptista), Perrotta, Menez (46. Guberti), Vucinic
Livorno: De Lucia, Perticone (24. Galante), Knezevic, Miglionico, Raimondi, Pulzetti (65. Benussi), Bergvold (55. A. Filippini), Moro, Pieri, Candreva, Tavano
2009.10.22
Fulham-Roma 1-1
Gól: 24. Hangeland, ill. 93. Andreolli
Piros lap: 77. Kelly (Fulham)
2009.10.18
Milan-Roma 2-1
San Siro - 42,700 néző
Gól: 55. (11-es) Ronaldinho, 66. Pato, ill. 3. Menez
Piros lap: 80. Ambrosini
Milan: Dida, Oddo, Nesta, Thiago Silva, Zambrotta, Abate (46. Inzaghi), Pirlo, Ambrosini, Seedorf, Pato, Ronaldinho (83. Flamini)
Roma: Doni, Cassetti, Mexes, Burdisso, Riise, Taddei (71. Guberti), De Rossi, Pizarro, Perrotta, Menez (75. Julio Baptista), Vucinic (72. Okaka Chuka)
2009.10.04
Roma-Napoli 2-1
Stadio Olimpico - 32,600 néző
Gól: 37. és 63. Totti, ill. 25. Lavezzi
Roma: Julio Sergio (21. Lobont), Motta (10. Cassetti), Andreolli, Burdisso, Riise, Cerci (46. Faty), De Rossi, Pizarro, Perrotta, Totti, Vucinic
Napoli: De Sanctis, P. Cannavaro (69. Hoffer), Rinaudo, Contini, Maggio, Gargano, Cigarini (88. Denis), Hamsik, Datolo (81. Zuniga), Quagliarella, Lavezzi
2009.10.01
Roma-CSZKA Szófia 2-0
Gól: 20. Okaka Chuka, 23. Perrotta
2009.09.27
Catania-Roma 1-1
Angelo Massimino - 12,300 néző
Gól: 22. Morimoto, ill. 92. De Rossi
Piros lap: 93. Delvecchio
Catania: Andujar, Potenza, Silvestre, Spolli (70. Bellusci), Capuano, Biagianti, Carboni, Izco (57. Llama), Ricchiuti (64. Ricchiuti), Mascara, Morimoto
Roma: Julio Sergio, Cassetti (29. Motta), Burdisso, Mexes (19. Juan), Riise, Brighi (56. Cerci), De Rossi, Pizarro, Perrotta, Vucinic, Totti
2009.09.23
Palermo-Roma 3-3
Renzo Barbera - 25,000 néző
Gól: 40. Budan, 45. Miccoli, 56. Nocerino, ill. 20. Brighi, 44. Burdisso, 88. (11-es) Totti
Palermo: Rubinho, Cassani, Kjaer, Goian, Balzaretti, Migliaccio, Cassani, Bresciano, Simplicio (74. Blasi), Budan (76. Mchdedlidze), Miccoli
Roma: Julio Sergio, Cassetti (61. Motta), Burdisso, Juan, Riise, Taddei, De Rossi, Pizarro (80. Okaka), Brighi (57. Faty), Totti, Vucinic
2009.09.20
Roma-Fiorentina 3-1
Stadio Olimpico - 60,000 néző
Gól: 27. (11-es) és 33. Totti, 41. De Rossi, ill. 84. Gilardino
Roma: Julio Sergio, Cassetti, Burdisso, Juan (76. Mexes), Riise, Taddei, De Rossi, Pizarro (69. Faty), Perrotta, Totti, Vucinic (58. Okaka)
Fiorentina: Frey, Comotto, Gamberini, Dainelli, Pasqual, Zanetti, Montolivo (68. Donadel), Santana (61. Jörgensen), Mutu (61. Jovetic), Marchionni, Gilardino
2009.09.17
Basel-Roma 2-0
Gól: 11. Carlitos, 87. Almerares
2009.09.13
Siena-Roma 1-2
Artemio Franchi - 12,600 néző
Gól: 26. Maccarone, ill. 72. Mexes, 89. Riise
Piros lap: 78. Codrea
Siena: Curci, Terzi, Ficagna, Brandao, Del Grosso, Vergassola, Codrea, Fini, Ghezzal (80. Jajalo), Calaió (66. Jarolim), Maccarone (76. Reginaldo)
Roma: Julio Sergio, Cassetti, Mexes, Juan (61. Riise), Burdisso, Perrotta, Brighi (16. Baptista, 71. Vucinic), De Rossi, Taddei, Pizarro, Totti
2009.08.30
Roma-Juventus 1-3
Stadio Olimpico - 50,000 néző
Gól: 35. De Rossi, ill. 25. és 68. Diego, 93. Felipe Melo
Roma: Julio Sergio, Cassetti, Mexes, Burdisso, Riise (71. Vucinic), Taddei (46. Tonetto), De Rossi, Pizarro, Perrotta (80. Cerci), Menez, Totti
Juventus: Buffon, Grygera, Cannavaro, Chiellini, De Ceglie (74. Legrottaglie), Thiago, Felipe Melo, Marchisio (62. Camoranesi), Diego (85. Poulsen), Iaquinta, Amauri
2009.08.27
Roma-MFK Kosice 7-1
Gól: 1., 6. és 86. Totti , 8. Guberti, 17. Cerci, 18. Menez, 70. Riise, ill. 38. Novák
2009.08.23
Genoa-Roma 3-2
Luigi Ferraris - 25,414 néző
Gól: 49. Criscito, 69. Zapater, 83. Biava, ill. 54. Taddei, 65. Totti
Genoa: Amelia, Papasztathopolusz, Biava, Moretti, Rossi, Zapater, Juric, Modesto (46. Criscito), Mesto (46. Palacio), Crespo (71. Figueroa), Sculli
Roma: Artur, Motta, Burdisso, Andreolli (77. Riise), Cassetti, Taddei (72. Brighi), De Rossi, Pizarro, Guberti (75. Cerci), Menez, Totti
2009.08.20
MFK Kosice-Roma 3-3
Gól: 5. Milinkovics, 71. (11-es) és 81. Novák, ill. 38. (11-es) és 67. Totti, 52. Menez
2009.08.06
Gent-Roma 1-7
Gól: 75. Smolders, ill. 35., 56. és 64. (11-es) Totti, 58. és 74. De Rossi, 80. Menez, 86. Okaka
Piros lap: 45. Suler
2009.07.30
Roma-Gent 3-1
Gól: 55. és 73. (11-es) Totti, 85. Vučinić, ill. 23. Mbaye
Piros lap: 75. Thompson
forrás:asroma.hu/focitipp.hu/friss-sport.hu
kommentek